Santiago de Chile

Mendozából Santiago de Chilébe tartó buszos utunk visszavitt minket az Andokba. Judit terve, hogy erre az útra lefoglalja nekünk a busz legfelső emeletén lévő (kicsit drágább) helyeket, hogy sok szép fotót készíthessünk, bevált. A buszsofőrök útnak indulás előtt elkérték a belépési bélyegünket Argentínából, vagy egy e-mailt, amit alternatívaként meg kellett volna kapnunk. Argentínába való beutazásaink során (a reptérről, Uruguayból és Brazíliából) egyiket sem kaptuk meg, de a buszon továbbra is utazhattunk. Ahelyett, hogy a meredek kavicsos úton mentünk volna a Cristo Redentor emlékműhöz, ezúttal a Los Libertadores-hágó határátkelőjén keresztül mentünk Chilébe. Mivel hó ezúttal sem esett, ez a hágó szerencsére nyitva volt. Korábban azt olvastuk, hogy az országba belépéskor néha sokat kell várni odafönt a hidegben, de egy nem olyan hideg szobában tudtunk várakozni, ami nem is tartott sokáig.

Érdekes módon ezután közvetlenül Chilébe léptünk anélkül, hogy előbb elhagytuk volna Argentínát. Mivel egyébként nem volt belépő bélyegzőnk és e-mailünk sem, ez nekünk teljesen megfelelt. Az országba való beutazáshoz először volt szükségünk az oltási kártyánkra, de nem az utazás előtti sok trópusi oltás miatt, hanem a Covid miatt. Jelenleg úgy tűnik, hogy ezekben az országokban ez valamivel nagyobb probléma, mint nálunk. Argentínában is gyakran találkoztunk a maszkviselési kötelezettséggel, a távolságtartással stb. kapcsolatos utasításokkal – de lehet, hogy elavultak, legalábbis alig követte őket valaki. Elővigyázatosságból még nem használtuk a magunkkal hozott FFP2-es maszkokat sem; Az éjszakai buszozás egyébként lényegesen kényelmetlenebb lett volna.

A határ átlépése után ugyanaz a busz vitt vissza minket az Andok másik oldalára egy híres szerpentin úton. Mivel a néhány nappal ezelőtti Andokban tett túránkkal ellentétben ez egy széles szilárd burkolatú út volt, így mindketten kipihenhettük magunkat, élveztük az utazást és a kilátást az út további alakulására. Később olvashattuk, hogy a határátkelőt két napra lezárták ugyanazon a napon 18 órakor, nyilván rossz időjárási front miatt. Szerencsénk volt tehát, hogy terveinket itt tudtuk megvalósítani.

Santiagóba érkezve először metrókártyára kellett pénz. Chilében végre ismét normálisan vehetünk fel készpénzt ATM-ből. Illetve itt az olcsóbb alternatívák hiánya miatt csináljuk, ami Argentínában az ottani infláció miatt volt. Másrészt itt minden sokkal drágább, vagy az árak valójában európai szinten vannak. A helyi tömegközlekedés sem olyan piszok olcsó itt, mint az Andok másik oldalán. A viszonylag magas pénzfelvételi díjak miatt pedig azt is érdemes megbecsülni, hogy mikor és milyen gyakran kell majd készpénzzel fizetnünk kártya helyett. A pénzfelvétel első alkalommal volt egy kis gond, mert először találni kellett egy ATM-et, amiben éppen volt pénz. De végül metróval el tudtunk menni szállodánk távolabbi, de biztonságos részébe, ott leraktuk a csomagjainkat, és nyugodtan találtunk valami ennivalót.

Különféle dolgokat hallottunk a Santiago-i bűnözésről. Egyrészt Chilének viszonylag biztonságos utazási célpontnak kell lennie, másrészt más utazók, akik már jártak Santiagóban, azt mondták nekünk, hogy ott különösen vigyázni kell az értékeire. Az első fővárosi napunk ingyenes gyalogtúrája némi tisztánlátást adott: az elmúlt években feszültebb lett a helyzet az országban. A 2019-es chilei tiltakozások után, amelyeket az itteni médiában is lehetett követni, hamarosan semmit sem hallottunk a chilei helyzetről. De aztán jött a járvány, és az eredeti problémák láthatóan továbbra is fennállnak. A tiltakozások egyik célja a neoliberális alkotmány megváltoztatása volt, amely lényegében az 1990-ben megszűnt Pinochet katonai diktatúrájára nyúlik vissza. A jelenlegi állás szerint az év folyamán új alkotmányt kell elfogadni.

Így eleinte vegyes érzelmek támadtak bennünk ezzel a várossal kapcsolatban, mert azt sem tudtuk, hol lehet még fényképezni anélkül, hogy ne félnénk attól, hogy ellopják a mobiltelefonunkat. Ráadásul az első napon rossz idő volt - fent az Andokban a már említett rossz időjárási front, lent Santiagóban esett az eső. De megvendégeltük vele a várost, mert október óta ez volt az első eső. Egy másik szempont, amitől a városkalauzunk a túra elején megijesztett, az a Csendes-óceáni Tűzgyűrűn való elhelyezkedés miatti nagy földrengésveszély volt, amelyről a spanyol hódítók a város építésekor nem tudtak. Úgy tűnik, az itteni emberek laza megközelítést alakítottak ki a témában. Például az egyik chilei nemzeti ital, amelyet még meg kell próbálnunk, a "Terremoto" (földrengés) nevet viseli, valószínűleg azért, mert az elfogyasztása utáni napon annyira összetörtnek érzi magát. Kicsit ambivalensnek találtuk mindezt, de azt tapasztaltuk, hogy az épületeket most úgy építik, hogy nagyon földrengésállóak legyenek. És a Santiagóban töltött idő alatt sem raboltak ki minket.

A városnézés után találkoztunk Siuval, akivel Judith egy exceteri nyári iskolában ismerkedett meg, és aki Santiagóban él. Siu egy éttermet javasolt azon a környéken, ahol városnézésünk véget ér, és végül a megfelelő helyen voltunk a megfelelő időben. Mindketten nagyon kedvesnek találtuk a találkozást. Siu finom chilei ételeket és kedvenc chilei borát (Carménère) ajánlotta nekünk, ami mindkettőnknek tetszett. A találkozó után enyhén részegen sétáltunk át a Museo de Arte Precolumbino-n dél-amerikai bennszülött népek (művészeti) tárgyaival, ahol igyekeztünk a mai Chiléből származó kiállításokra koncentrálni, mert a későbbiekben más országokba is szeretnénk ellátogatni.

Másnap városkalauzunk szerint ismét különösen szép időnek kell lennie, Siu szerint pedig tovább esni. Siunak igaza volt, ezért egyelőre elhalasztottuk a kilátók meglátogatását. Ehelyett egy másik múzeumba mentünk: a Museo de la memoria y los derechos humanosba. Pinochet katonai diktatúrájáról szólt annak kezdetétől egészen meglepően demokratikus végéig, és mindenekelőtt az emberi jogi jogsértésekről, amelyeket ez idő alatt követtek el. Sajnos az angol nyelvű audio guide sorrendje nem mindig felelt meg a kiállításnak, így néha improvizálnunk kellett. Egyébként ennek a múzeumnak a tartalma viszonylag nehéz volt, de végül a diktatúra után megválasztott Aylwin elnök választási reklámfilmjéből kaptunk egy fülbemászó dallamot ( Gana la gente - A nép győz (1:12-től)).

Harmadik napunk Santiagóban május elseje volt, amit itt is a munka ünnepeként ünnepelnek, méghozzá sajátos módon: minden alkalmazottként dolgozó ember számára munkatilalom érvényben ezen a napon. Ismét voltak tüntetések is, úgyhogy ezt alkalomnak vettük egy szabadnapra a szállodában, pedig most jobb idő volt. Estére azonban Siu meg akart hívni minket vacsorára, eredetileg az otthonába. Éppen ezért már az előadás alatt ajándékokat kerestünk neki, és a nemzetközi részleg egyik hatalmas szupermarketjében vettünk egy csomag Ritter Sport és Edle Drops in nut-t, hogy egy kicsit közelebb hozzuk hozzá a kulináris világunkat. A kedvenc szőlőfajtájából, a Carménère-ből chilei bort is találtunk, és vettünk egy üveget. De most kiderült, hogy Siu talált egy éttermet a szállodánkhoz nagyon közel, ami szintén nyitva volt május 1-jén (tehát biztos családi vagy illegális) és meghívott minket oda. Így mivel mégsem voltunk nála, a borosüveget a szállodában hagytuk, és csak az édességet hoztuk magunkkal. Az este ismét nagyon szép volt, és utazásunk eddigi legjobb pizzáját ettük. Siu ragaszkodott hozzá, hogy még egyszer fizessen értünk, és megajándékozott minket egy üveg kedvenc Carménère szőlőjével. A nap végén elégedetten mentünk vissza a szállodába, és már azon gondolkodtunk, hogy melyik estén ürítsük ki a két Carménère borosüvegünket.

Az utolsó teljes napon Santiagóban szerettünk volna utolérni elhalasztott nézőponti terveinket. Az első dolog, amit meg akartunk tenni, az volt, hogy felmenjünk a város közepén található San Cristobal-hegyre, amely egy nagy parkkal rendelkezik. Van egy sikló és egy gondola a tetejére, és alig vártuk, hogy az egyiket fel, a másikat le lehessen vinni. Sajnos aznap a karbantartási munkálatok miatt mindkettő üzemképtelen volt, és fel kellett mennünk a busszal, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban és megnézhessünk egy Mária-szobrot. Azt hittük, több lehetőség is lett volna körbejárni a csúcsot, de ott már nem volt sok látnivaló, és mivel a felvonók amúgy sem jártak, ismét lesétáltunk. Lefelé menet még változatosabb kilátásban volt részünk a városra. Az előző naphoz hasonlóan ezúttal is nagyon szép volt az idő. Nem volt tiszta kilátás, de ez valószínűleg a szmognak volt köszönhető, amelyben Santiago rendszeresen elsüllyed. Második kilátónk a Torre Costanera volt, Dél-Amerika legmagasabb épülete. Bár ez a torony nagyon közel van a dombhoz és nagyjából egy magasságban van, más képeket is láthattunk itt, azért is, mert most láthattuk a naplementét. Aztán a torony melletti bevásárlóközpontban vettünk egy chilei prepaid SIM kártyát. Eddig mindig mobiladat nélkül boldogultunk, és egyszerűen örültünk minden nyitott WLAN-nak, amivel útközben találkoztunk. Siu azonban azt a tippet adott nekünk, hogy a legbiztonságosabb módja annak, hogy ebben az országban közlekedjünk egy városban, az Uber használata. Az Uberrel még nem volt tapasztalatunk, Németországban is betiltották (Chilében is tiltják, de senki sem ragaszkodik hozzá), de most szeretnénk kipróbálni. Mivel Uber autót csak úgy lehet kapni, ha van internetkapcsolat, amíg fel nem veszi, kaptunk SIM kártyát, ami egyáltalán nem volt drága. Ez azt jelenti, hogy Sebastian mindig elérhető, aminek vannak előnyei és hátrányai. Este megittuk a két borosüvegből az egyiket, úgy, hogy legalább egyet kellett a következő állomásra cipelnünk.

Így az utolsó Santiagóban töltött napunk véget ért, és másnap már csak a kijelentkezéssel és a buszpályaudvarra való eljutással voltunk elfoglalva. Santiago nem lett a kedvenc városunk, de azért találtunk néhány izgalmas zugot és tapasztaltunk gyönyörű dolgokat. A nyelvezete itt sem tökéletes: Argentínában még bizakodóak voltunk a többi országgal kapcsolatban, amikor azt olvastuk, hogy az argentin spanyol állítólag a legjobban különbözik az európai spanyoltól. Egészen addig, amíg az első emberek azt mondták nekünk, hogy Chilében még rosszabb az érthetőség. Például Sebastian, aki mindig is rajongott az automatikus tömegközlekedési közleményekért, csak a Google segítségével tudta megtudni, hogy valójában mely szavakból áll össze a Santiago metróban az ajtózárás előtt felhangzó "seinsiei cierre do puertas" mondat ( megoldás: se inicie el cierre de puertas = az ajtók zárását kezdeményezik). De szerencsére mindig vannak itt olyanok, akik lassabban és tisztábban beszélnek (ahelyett, hogy közvetlenül angolra váltanának).