Kis fotózás a szélén

2017. március 20., hétfő

Sziasztok kedveseim!

Hosszú idő telt el azóta, hogy felvettük a kapcsolatot, igaz?

10.3-án. sajnos el kellett hagynunk Saint-Rémyt. Nem azért, mert elegünk lett volna belőle, hanem egyszerűen azért, mert tele volt a WC-nk, és messze földön nem volt szerviz. Így hát 15 kilométerrel tovább autóztunk egy Beaucaire nevű helyre, ahol egy privát parkolóhelyet kerestünk vegyi wc-lerakó állomással, árammal és egyéb szolgáltatásokkal. Hát, ez néha így tud menni.

A pályánk nagyon jó helyen volt, és az időjárás is remek volt, de magát Beaucaire városát nem volt olyan szép a látvány. Noha van egy nagyon jól megőrzött kastélya és előnyös fekvése a Rhône-nél, úgy tűnik, nem sokat tett belőle. Kicsit borongósnak és unalmasnak tűnt az egész, a lakónegyedek kissé elszegényedettnek tűntek a történelmi és jó állapotú házak ellenére.

Amikor a második napunkon ott is elkezdett esni az eső, fejjel visszamenekültünk Saint-Rémybe, ahol ismét 15-ig múlattuk az időt. Sajnos nem lehet mást megemlíteni, mint néhány sétát és sok tanulási felkészülést.

Ismét keresve a változást és a kemping néhány kényelmét, szerdán elindultunk Salon-de-Provence felé. A kemping akkor 4 km-re volt a tulajdonképpeni várostól, így útközben bevásároltunk és tankoltunk. Lezuhanyozhattunk és más szennyvizet is elvezethettünk a helyszínen, amely úgy tűnt, hogy egy egykori farmhoz tartozott, de az erről alkotott benyomásunkat némileg rontotta a tulajdonosokkal való kudarcba fulladt emberi kapcsolatok.

A hangszórók gyorsasága és akcentusa miatt David és én lassan utolértük a válaszainkat. A kemping tulajdonosa és a jelenlévő három idősebb nő azonban nem sok figyelmet fordított erre. Egyszerű volt a benyomása rólunk: ezek a mai turisták, akik már nem beszélnek franciául. Mindent megértünk, amit rólunk mondtak! Egy darabig tovább beszéltek rólunk - közvetlenül mellettünk -, mi pedig kifizettük a kemping és a wifi árát (csak egy készülékért!!!).

Sok szempontból ez a pálya volt az egyik legfurcsább eddig. Rendszeres időközönként egy-egy ápolatlan külsejű kutya jött felénk, és maga mögé húzta elszakadt láncát. És amikor egy reggel kijöttem a WC-blokkból, egy úriember sétált el mellettem, csak fürdőköpenyben, és kezében egy Jack Daniels üveggel...

Amúgy nem kellett azon gondolkodnunk, hogy meghosszabbítsuk ott tartózkodásunkat. De haladtunk a munkánkkal, és a jó idő is hozzájárult ahhoz, hogy jó hangulatban legyünk, és első fotózásunk Dávid pályázati fotójához (lásd a képeket).

Következő úti célunk Lacoste kis közössége volt (aminek semmi köze sem a társasághoz, sem a teniszezőhöz). Közel van a jól ismert provence-i városhoz, Apthoz, amelyet David már egy korábbi provence-i nyaralásáról ismer. Útközben két fiatal stopposra bukkantunk az út szélén, és minden további nélkül úgy döntöttünk, hogy fel merjük vinni őket magunkkal. Mindketten csak néhány évvel voltak idősebbek nálunk, és Castaillonba akartak menni, egy városba, amely a navigációs rendszer szerint úton van. Így hát meghívtuk őket, és megismerkedtünk egymással (de még a nevüket sem kérdeztük... emlékszem). Ez a bejelentés azonban elég hosszú volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmemet a navigátori feladatomról, így a következő körforgalomnál azonnal elvétettük a Cavaillon felé vezető jobb kijáratot. Így egy kerülőt kellett tennünk (elvégre már megígértük, hogy elvisszük őket), és valószínűleg ők ketten azt kívánták, bárcsak felszálltak volna valaki másra a 20 perces autóút után.

Ennek ellenére természetesen rendkívül kedvesek voltak, és jól elbeszélgettünk angolul. Mindketten Marseille-ben tanulnak (és mindketten osztják a véleményünket az érthetetlen dél-francia dialektusról), és ezzel összefüggésben éppen egy háromnapos geocaching versenyen vettek részt, amelyben nyomokat (úgymond egy GPS-t) kellett találniuk különböző nyelveken. helyek a régióban -Scavenger vadászat). Beszélgettünk a Németország és Franciaország közötti különbségekről is, főleg a közlekedésben, és ezen volt nevetnivaló. Mindenesetre örülünk, hogy túljutottunk rajta, és végre (Pierre óta) az első hosszabb beszélgetést a helyiekkel.

Lacoste maga egy elég álmos és elhagyatott város. Ingyenes parkolónk gyönyörű helyen, néhány álmodozó fa alatt található, kilátással az egész falu alatti völgyre. Úgy tűnik, két kávézó és egy étterem van, de semmi sem volt nyitva, kivéve az Office de Tourisme-t, amely könyvtárként is működik. A hegy tetején található, jól megőrzött várrom ma már valamelyik divattervezőé (nem Lacoste!). És valószínűleg a többi épület fele is. Ráadásul a nagyszerű középkori épületekben nyáron valószínűleg sznob amerikai diákok és professzorok laknak, mert a magán Savannah College of Art and Design külföldön, Lacoste-ban kínál szemesztereket hallgatóinak. Az ablakon keresztüli pillantástól borzongás futott végig a gerincünkön, hiszen a diákszállások dekorációja inkább emlékeztetett valamelyik Nickelodeon sorozat díszletére, mint egy gyönyörű középkori provence-i városra. Ráadásul a diákélet , a drága lakberendezés és a luxus nem jár együtt a fejünkben.

Egyébként rájössz, hogy Lacoste-ban nincs sok tennivaló.

Tegnap ellátogattunk a "Belle Brocante" bolhapiacra Saint-Saturnin-lès-Aptban, és egy barátságos kis fagylaltozóban töltöttünk egy kis időt a napon. A tényleges piac szép volt, de nem feltétlenül a mi ízlésünk.

Ma az Office de Tourisme/Libraryben voltunk, ami egyben a Lacoste posta is. Megrendeltük a kemping WC-nk vegyszereit a számítógépükön, majd kiszállíttattuk a szomszéd város postájára (nagyon bonyolult, én sem értettem egészen). És mivel Lacoste-ban nincs szupermarket (és még pékség sem), most az Aptban ülünk, tömeges vásárlásunk után, egy WiFi-s kávézóban.

Csütörtöktől állítólag sokáig esik az eső és fázik... Kivánjunk szárazságot Rostiba! Addigra talán eljutottunk egy olyan helyre, ahol van villany (és fűtés). Lássuk.

Hamarosan újra hallunk rólunk, ígérem!

Addig,

David, Lotti és Rosti